Anyós

Akkor íme pár szó róla.
Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyen negatív érzelmekre, de kiderült, hogy mégis. Pedig nem mondhatom rá, hogy beleszól a gyereknevelésbe vagy bármibe. Maga az életstílusa zavar és immár 5 éve vagyok összezárva vele. Jól bírom igaz?
Egy házban élünk, ahol egy szoba van nekik, egy nekünk, plussz a konyha és fürdő. Neki a család az szent, de ezt úgy értem hogy az övé. Az hogy nekem is vannak szüleim az nem számít. Kaptam megjegyzéseket burkoltan, pl mikor a gyerekkel hazamentem szüleimhez, visszaérkezve a gyereknek mondta, hol voltál, hogy képzeled hogy elmentél. Vagy mikor egy balhé után felmerült, hogy akár szüleimhez is költözhetünk, kifakadt, hogy juthat ilyen az eszünkbe, mit képzelünk magunkról. Mintha egy szemétdombról jöttem volna. Pedig néhány szemétdomb megirigyelhetné azt ami itt van. Az elején próbáltam rendet tenni, de feladtam. A mosogatógépet se szeretem bepakolni mert hányingerem lesz attól amit a mosogatóba találok. Mintha az lenne a kuka és konyhamalac egyben. Az , hogy ami a padlóra kerül addig ottmarad amíg fel nem szedem, már szóra sem érdemes.
Próbáltam főzni, nem vagyok konyhatündér de igyekeztem mindig kitenni magamért. Feladtam. Hogy miért? Az egyik húsos csodámat az asztalra téve a mellé nem általam feltàlalt zacskós levest istenítették, hogy a levesnél nincs jobb. A sütijeimet még csak meg se kóstolják.
Kis helyen vagyunk összezárva, ez tény. De akkor se értem miért kell még a világ végéről is beleszólnia a beszélgetéseinkbe. A gyerektől kérdezek ő válaszol. Közben mintha én is gyerek lennék és nem tudnék gondoskodni a sajátomról jön utánunk, hogy a kisunoka nehogy éhen vagy szomjan haljon.
Mikor még kicsi volt a gyerkőc, kérte had vigye ki sétálni, mert kinn a szomszéd lássa, hogy ő tologatja. Mert az ugye fontos, mit gondol a szomszéd.
Még bírom, bár egyre több a vita....hamarosan talán költözünk