Terhességem története

Az, hogy albérlő költözött a pocakba akkor fordult meg először a fejemben, mikor már harmadik napja akartam éhen halni a temérdek elfogyasztott kaja ellenére. Kimaradt menzesszel nem foglalkoztam, volt már ilyen máskor is. Olyan össze-vissza volt, ilyen apróságon nem akadtam fenn. Mai napig csodálkozom amúgy, mert azt hittem nekem aztán majd sok dokit végig kell járnom, ha esetleg gyerekvállalásra adom a fejem.
A terhességből a 9 hónap alatt semmit nem éreztem. Csak a savam a végén, de azt rendesen. A pocaklakó mozgását sem, ez nst-n volt ciki, mikor nyomkodni kellett a gombot ha mozgott. Mivel nem akart denevéresdit játszani, szivesebben maradt a popóján, ezért császárral született. Fogadott dokim sem volt, így a császárt berakták egy szabad órába, hogy megszabaduljanak tőlem. Így se a vajúdást, se a szülést nem tapasztaltam meg. Csak lett egy gyerekem. Talán ezért is ment nehezen az elején, hogy elfogadjam őt.
8 hónapos terhes voltam, mikor összeköltöztünk az apjával. Addig maradt a hétvégente találkozunk dolog. Én költöztem hozzá....meg apóshoz és anyóshoz....
Barátnőim meséltek a saját gyerekük születéséről. Hogy sírtak, milyen hatalmas érzések kavarogtak bennük. Na az én babám megszületett, megmutatták és én nem sírtam és nem is emlékszem hogy éreztem volna bármit is. Csak ott volt egy baba és én sirattam a régi, szabad életem, a családom, barátaim, akiktől el kellett jönnöm miatta. Nem volt egyszerű, de anyós segített, hogy megszeressem ezt az apró lényt annyira mint még soha senkit. Olyan szinten nem bírom azt a nőt, hogy a gyerekemhez menekültem, bezárkóztam vele, ki se adtam a kezemből. Olyan szoros kötelék alakult ki köztünk, ami lehet nincs, ha nincs anyós és az az ellenszenv amit érzek iránta. Szóval durva kimondani, de hálásnak kell lennem neki ezért....